Egyre nagyobb területeket önt el a víz Békés megyében

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területéhez tartozó Körösök mentén Békés megyében tíz belvízvédelmi szakaszból kilencben van érvényben első-, illetve másodfokú belvízvédelmi készültség. Az elöntött terület nagysága csaknem 19 ezer hektár.

A vízügyi igazgatóság szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint december első hetében a vízgyűjtő területen annyi csapadék hullott, ami máskor egész hónapban szokott esni.

Az elöntött terület nagysága 18 ezer 950 hektár, ebből vetés 6 ezer 230 hektár, szántó 6 ezer 695 hektár, rét és legelő 3 ezer 830 hektár, egyéb terület 2195 hektár. Az előző hét vége óta több mint kétezer hektárral nőtt a belvíz alatt álló terület nagysága.

Elsőfokú készültség van a Holt-Sebes-Körösön, a Kettős-Körösön a Hosszúfoki, a Mezőberényi és a Dögös-Kákafoki belvízvédelmi szakaszokon. Továbbra is másodfokú a készültség a Réhelyi, a Szeghalmi, a Gyomai és szerda óta már az Élővíz-csatornai belvízvédelmi szakaszokon.

Az igazgatóság területén november 27-től 9656,7 köbméter belvizet emeltek át a főcsatornákba, öt belvíztározóban összesen 2,61 millió köbméter belvizet tartanak vissza. A védekezésben 144 ember vesz részt.

A vízügyi igazgatóság közleményében megjegyzi: a folyamatos esős időszak hatására kisebb árhullámok kialakulása is várható, ám ezek a jelen állapot szerint nem okoznak árvízvédelmi készültségi szintet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.