Egyre hidegebb és hidegebb lesz

A héten az évszaktól szokatlan enyhe időnek vége szakad és beköszönt az igazi november, esővel, köddel és sok felhővel.
Hétfőn sok lesz felettünk a felhő, eső, zápor több helyen, több alkalommal is kialakulhat, sőt kezdetben - főként a Dunántúl déli tájain - egy-egy zivatar sem kizárt. Északnyugaton élénk lökések kísérhetik a déli-délkeleti szelet. Délután 8-13 fok várható.

Az Időkép előrejelzése szerint holnap esős, záporos napra készülhetünk, néhol akár zivatarral. A keleti, majd délkeleti, déli szél továbbra is élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban 5-10, délután 8 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, délnyugaton lesz melegebb.

Szerdán is még több helyen kialakulhat eső, zápor, délután kezdhet nyugat felől szakadozni a felhőzet. Többfelé megélénkül az északnyugatira forduló szél. 9 és 14 fok közé melegszik délutánra a levegő.

Csütörtökön szeles időre készülhetünk, az északi-északnyugati szél többfelé megerősödik. Nyugaton lesz több napsütés, kelet felé haladva ugyanakkor több lesz a felhő, a Tiszántúlon kisebb eső is kialakulhat. 10 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.