Egymillió dollárt ér a michaeljacksonmemorial.com domain-név

Ahogy Elvis Presley lemezeivel történt a sztár elhunyta után, Michael Jackson felvételeinek eladása, amely már életében rekordokat döntött, halála után újabb csúcsokat érhet el, az emléktárgyak árverései pedig máris megkezdődtek.

Már több mint 53 ezer olyan tétel szerepelt az eBay portál kínálatában, amely a csütörtökön 50 éves korában váratlanul elhunyt popkirályhoz kapcsolódott, a michaeljacksonmemorial.com internetes domain-névtől (ára 1 millió dollár) a halálát bejelentő újságpéldányokig (99 cent). A felajánlott tételek közül 17 500 volt a zenei felvételek száma és 17 ezer az emléktárgyaké.

Az eBay külön oldalt nyitott A popkirály emlékére címmel, ezen autogramok, tárgyak, partitúrák szerepeltek a kínálatban. Akadt köztük plakát, Jackson-figura, koncertekre szóló belépőjegy és program, képeslap, jelvény, öntapadó reklám. Valamint természetesen számtalan lemez.

Az egyik legszokatlanabb tárgy egy olyan fehér kesztyű volt, amilyet az énekes hordott. Kikiáltási ára 50 ezer dollár volt (mintegy 10 millió forint), az eladó bejelentése szerint ez az összeg egy kirgíziai árvaház megsegítésére szolgálna.

Egy "ritka és eredeti", a sztár aláírásával ellátott nemezkalapra szombaton estig 18-an licitáltak és ára már megközelítette a 10 ezer dollárt. Egy ugyancsak aláírt elektromos gitárt hasonló összegért vesztegettek, azoknak a bőrzekéknek az utánzatait, amelyeket a Thriller és a Beat It klipjein viselt, néhány száz dollártól néhány ezer dollárig terjedő árban kínálták.

Egy 1984-es Thriller-figurára, amely a sztár vonásait viselte, 27-en licitáltak és végül 167 dollár 50 centért talált gazdára.

A Craigslist portál ugyancsak több ezer Jacksonra utaló tételt kínált. Az amazon.com világhálós kereskedelmi portálon egy 15 aláírt Jackson-lemezből álló gyűjtemény érte el a legmagasabb árat; ebben szerepelt két olyan felvétel is, amelyet még testvéreivel együtt, Jackson 5 néven készített el.

Az Apple zenei portálján, az iTunes listáján az élen álló 10 album közül kilenc ugyancsak a popkirály nevéhez fűződött, a legjobb árat a The Essential Michael Jackson című érte el.

A jelenség nem korlátozódik az Egyesült Államokra. Michael Jackson vasárnap Nagy-Britanniában is rekordokat döntött. A Number Ones kollekcióban megjelent album állt az élen, és még fél tucat szerepelt a legjobb 75 között.

"Valahányszor távozik egy legendás ikon, ez a jelenség megismétlődik, mert a rajongók ki akarják fejezni érzéseiket és bánatukat a zene révén" - mutatott rá Gennaro Castaldo, a HMV kereskedelmi hálózat képviselője. Szerinte ez történt John Lennon, Elvis, Johnny Cash és Frank Sinatra halálakor is. Ráadásul - tette hozzá - Michael Jackson éppen nagy visszatérésre készült és lemezeinek eladása már erre való tekintettel is nőtt.

Michael Jackson 50 koncertből álló sorozata július 13-án kezdődött volna Londonban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.