Kilencszázezer fontot adtak a Titanic hegedűjéért

900 ezer fontért, vagyis 312 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy árverésen az a hegedű, amelyen állítólag az elsüllyedt Titanic zenekarának vezetője, Wallace Hartley játszott.

Rekordáron kelt el Wallace Hartley hegedűje az Aldridge and Son aukciós cég londoni árverésén - írja a Reuters hírügynökség.

A kikiáltási ár 300 ezer font volt, végül rekordáron, 900 ezerért vitte el egy brit gyűjtő.

Wallace Hartley, a zenekar vezetője 1912-ben 1500 utassal együtt az óceán fedélzetén vesztette életét. Úgy tartják, az ütközés után ahelyett, hogy menekülőre fogta volna, a banda tovább játszott, így akarták megnyugtatni az embereket. 

Hartley holttestét a hajó elsüllyedése után több mint tíz nappal találták meg hegedűjével együtt, melyet egy bőrtokban a testéhez kötött. Az instrumentumot jegyesének, Maria Robinsonnak adták, aki egészen 1939-es haláláig vigyázott rá. Ezt követően a helyi üdvhadsereg zenekarához került, majd a legutóbbi tulajdonoshoz, aki árverésre bocsátotta. Kilétét az aukciósház nem hozta nyilvánosságra és az új tulajdonos is inkognitóban szeretne maradni.

Azt, hogy a hegedű eredeti, sokan kétségbe vonják, mondván a hangszert tönkretette volna a tengervíz, ha valóban a hajón volt. Az aukciósház évekig kutatott, hogy bebizonyíthassa ennek ellenkezőjét.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.