Egymilliárdos adócsalás miatt emeltek vádat a volt vámos ellen

Egymilliárd forintot megközelítő összegű adócsalás gyanúja miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy számlákat kibocsátó, korábban a vám- és pénzügyőrségnél dolgozó férfi és társai ellen Kecskeméten.

A 2008-ban kezdődött nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala folytatta le. A 28 vádlott többsége kecskeméti, de vannak közöttük budapesti, dunaújvárosi és szekszárdi lakosok is.

Az elsőrendű vádlott 2003-ban hozta létre a "számlagyárat", mely létező gazdasági társaságok nevében fiktív számlákat állított ki. A vádirat szerint ezekért a megrendelők fizettek, majd a számlákat beállították a könyvelésükbe.
A vádlottak egy részét az elsőrendű vádlott rávette arra, hogy hozzanak létre gazdasági társaságokat, s ahhoz a szükséges anyagi fedezetet is biztosította. Ő maga három gazdasági társaságnak is ellátta az ügyvezetését, de társai is több cégben töltöttek be tisztséget.

A vádirat szerint a cégeket kizárólag a fiktív számlák kiállítása miatt alapították. Az elsőrendű vádlott a számlákon szereplő áfát is elkérte a számlák vásárlóitól, de azt nem fizette be. Az ügyészség eljárás alá vonta a fiktív számlákat felhasználó gazdasági társaságokat is.

A számlagyár vásárlói között több közismert kecskeméti építési vállalkozó is szerepel. Az egyik kecskeméti vállalkozó - zalaegerszegi székhelyű, csődeljárás alatt lévő vállalkozása - a fiktív okmányokkal 184 millió forintot meghaladó összegben követett el adócsalást az ügyészség szerint, egy másik pedig több mint 250 millió forint értékben. A harmadik kecskeméti vállalkozó a vád szerint 74 millió forinttal rövidítette meg az államkasszát valótlan tartalmú adóbevallásai révén. A számlát vásárlók közül egy budapesti vállalkozás ügyvezetőjének cégénél 274 millió forint vagyoni előny keletkezett a fiktív számlákkal igazolt "kiadások" révén.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az összetett bűnügyben több rendbeli adócsalás bűntettével, illetve magánokirat-hamisítás vétségével vádolja a vádlottakat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.