Patakokban folyik a vér a hullámvasúton

Négy fiatal súlyosan megsérült, amikor az angliai Alton Towers nevű vidámpark Smiler nevű hullámvasútjának két kocsija a magasban összeütközött.

A Smiler a világ első olyan hullámvasútja, amely tizennégyszer pördül át a magasban, de a potom 18 millió fontból épített szerkezet hírhedt arról a rengeteg balesetről is, amely a 2013. májusi nyitás óta történt.

Kedden az egész úgy kezdődött, hogy a hullámvasút lerobbant, ám délután ismét üzembe helyezték. Mielőtt felengedték volna a vendégeket, egy üres kocsit indítottak el egy próbakörre. Erről aztán az üzemeltetés megfeledkezhetett, mert akkor is a hullámvasúton állt, amikor elindították a vendégekkel teli kocsikat. Ezek egyike 16 emberrel a fedélzetén 80 kilométer per órás sebességgel száguldott, amikor belerohant az üres kocsiba. Négy tinédzser súlyos sérüléseket szenvedett – írja a Daily Mail.

Szemtanúk először olyan hangot hallottak, mint amikor autók ütköznek össze, aztán a hangos csattanást sikolyok követték. Danny Simm, a Bolton FM műsorvezetője a helyszínről azt jelentette, hogy sokan megsebesültek. „Az emberek nincsenek maguknál, ájultan hevernek. Vér mindenütt. Egészen sokkoló. A mentőhelikopterek most érkeznek, az emberek még mindig be vannak szorulva" – írta Simm a Twitteren.

A vidámpark területét kiürítették, a mentők és az orvosok jelenleg is a helyszínen vannak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.