Egyenlő jogokat követeltek a varsói melegfelvonuláson

Homokosok vagyunk, itt vagyunk, és tedd magad túl rajta - hirdette egy transzparens a lengyel fővárosban rendezett Europride-on, amelyen nyolcezer ember vett részt. Évről évre javul a helyzet - mondta egy résztvevő.

Több toleranciát és azonos jogokat követeltek szombaton a varsói EuroPride nemzetközi melegfelvonulás résztvevői.

A mintegy nyolcezer felvonuló szolidaritását fejezte ki a lengyel homoszexuálisok és leszbikusok tömegével, akiknek jogai - a kommunizmus évei alatt őket ért hátrányos megkülönböztetés után - még mindig kívánni valót hagynak maguk után. - Úgy érezzük, hogy ők (a lengyelek) 20 évvel vannak lemaradva Hollandia mögött - mondta Ad Bakker, egy 39 éves holland résztvevő, hozzáfűzve, jó itt a légkör, és reméljük, hogy a EuroPride segíteni fog. Lengyel barátja, a 36 éves Sebastian Blaszczyk szerint a helyzet Lengyelországban évről évre javul, bár még sok a tennivaló a melegek elfogadása terén.

A menet élén női motorosok haladtak, őket teherautók követték, platójukon sokan táncoltak népszerű zenékre, mint például a Village People YMCA című számára. A felvonulók transzparensein egy toleránsabb társadalomra szólítottak fel. Az egyik felirat szövege: "Rendben van melegnek lenni", a másik szó szerint: "Homokosok vagyunk, itt vagyunk, és tedd magad túl rajta". A menetet közel 2000 rendőr biztosította, és csak szórványosan került sor kisebb incidensekre, amikor apró csoportok sértegették a felvonulókat.

2005-ben nem engedélyezte a varsói EuroPride-ot a nemrégiben légi szerencsétlenségben meghalt lengyel elnök, Lech Kaczynski. Döntését elítélte az emberi jogok strasbourgi bírósága.

A lengyel fővárosban rendezett Europride-on, nyolcezer ember vett részt
Participants walk through the streets of Warsaw during the EuroPride 2010 parade July 17, 2010. EuroPride, this year held in Warsaw, is an annual gathering of European gay, lesbian, bisexual and transgender pride organisations, organising marches and different cultural and social events, according to the official EuroPride website. REUTERS/Kacper Pempel (POLAND - Tags: SOCIETY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.