Egy rendőr is látta a szír pénzváltó kivégzését

Az alezredesi rangban szolgáló rendőr a kihallgatásán azt állította: azért nem lépett közbe, mert megijedt a szeme előtt zajló mészárlástól.

Trache Bassam szír pénzváltó kivégzését végignézte egy hivatásos rendőr is, aki semmit sem tett a gyilkosság megakadályozásáért - közölte a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a nyomozók már ki is hallgatták az alezredest. Információik szerint az alezredesi rangban szolgáló rendőr a kihallgatásán azt állította: azért nem lépett közbe, mert megijedt a szeme előtt zajló mészárlástól.

A bűntény helyszínét lezárták a rendőrök
A bűntény helyszínét lezárták a rendőrök

Az állatorvos végzettségű pénzváltót szerda reggel több fejlövéssel ölték meg, amikor a XVI. kerületben megállt egy piros lámpánál autójával. A gyilkos ezután a férfi táskájával elmenekült. A BRFK szerint elszámolási vita lehet a háttérben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai az emberölés nyomozása során eddig nyolc tanút hallgattak ki, köztük egy a helyszín közelében közlekedő, szolgálaton kívüli rendőrtisztet - erősítette meg Tafferner Éva, a BRFK szóvivője a Blikk információit.

Az áldozat korábban Molnár Csaba alezredesnek, a brókerper főnyomozójának megvesztegetésével vádolták, azonban Molnárral együtt minden vád alól felmentették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.