Egy percig még fiatalkorú volt az autótolvaj

Sikerült kibújnia a felnőtt bíróság szigorú ítélete elől annak a francia autótolvajnak, akinek ügyvédje azzal érvelt, hogy védence még pontosan egy percnyire volt a felnőtté válástól, mikor a hatóságok elfogták.

A Franciaország nyugati részén lévő Nantes bírósága előtt elmondott védőbeszédében Delphine Branquet ügyvéd elmondta, hogy a november 28-án született védencét tavaly pontosan a születésnapján tartóztatták le.

Rövid nyomozás után azonban az ügyvédnő kiderítette, hogy a fiút este tíz óra negyvenkilenc perckor fogta el a rendőrség, ám ő csak tíz óra ötven perctől számított felnőtt állampolgárnak.

"A jogtudomány ezzel megmutatta, hogy nem a születés napjától, hanem annak pontos idejétől függ, hogy valaki felnőtt állampolgárnak számít" - nyilatkozta az ügyvéd az AFP hírügynökségnek.

A kiskorúság megállapítása miatt a bíróság kimondta, nem illetékes eljárni a fiú ügyében, akinek ezután egy fiatalkorúakkal foglalkozó bíróság előtt kell majd felelnie gépjármű ellopásért és jogosítvány nélküli vezetésért.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.