Egy horgászt is keresnek a Csónakázótóban
A rendőrség hétfő reggel tájékoztatta az MTI-t arról, hogy egy 68 éves szombathelyi nő holttestét találták meg a tóban egy hídnál. Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a bejelentést egy szolgálaton kívüli rendőrtől kapták, a rendőrség pedig vizsgálja az esetet.
A Nyugat.hu úgy tudja, hogy a horgász a nő kétségbeesett sikítására figyelt fel, a segítségére sietett, azonban mindketten elmerültek a vízben. A horgász ruháit megtalálták a parton, ám a holtteste egyelőre nem került elő, ezért Zánkáról elindult a vízi mentők járműve egy szonárral, amellyel átkutatják majd a tavat.
A rendőrség eddig még nem erősítette meg a Nyugat.hu értesüléseit, de a katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-nek azt mondta: valóban még egy holttest után kutatnak a vízben.