Egy hónapig nem ivott, tíz évet fiatalodott

Egy 40 éves brit anya egy kísérlet kedvéért mondott le arról a heti öt pohár vörösborról, amit korábban rendszeresen fogyasztott. Minden hét végén fotó készült róla, hogy az esetleges változásokat nyomon lehessen követni: a negyediken szinte rá sem lehet ismerni az egy hónappal korábbi arcra.

Az orvosok többsége kifejezeten ajánlja a vörösbor rendszeres fogyasztását annak jótékony hatásai miatt. Az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című orvosi szaklap 2009-es számában megjelent tanulmány például az állítja, hogy a piros szőlőben és borban található rezveratrol csökkenti a rosszindulatú daganatos betegségek valószínűségét. A rendszeres rezveratrol-bevitel - mint a vörösbor mértékletes fogyasztása étkezések során - továbbá mérhetően csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is.

Vörösbor

A Daily Mail beszámolt egy kísérletről, amiben egy kétgyermekes angol anyuka, Laura Hogarth vett részt.  A 40 éves nő korábban heti ötször fogyasztott egy nagy pohár vörösbort, ami mindössze kicsivel több, mint az ajánlott mennyiség.

Dr. Nick Lowe bőrgyógyász szakorvos szerint az alkoholnak számos hatása van a szervezetre, és bizony nem mindegyik jó. Az egyik ilyen például az, hogy tágítja az ereket, így a bőr pirosra színeződik, különösen az orcákon - ez jól látszik Laura kísérlet előtt készült fotóján is.

"Alig néhány nappal azután, hogy abbahagytam a borivást, a bőröm javulni kezdett" - mondta Laura, Dr. Lowe pedig hozzátette, hogy ha valaki éveken át nagyobb mennyiségben iszik, az arc erei tartósan kitágulnak.

A második bor nélküli héten Laurát újabb pozitív tapasztalatok érték: mélyebben és nyugodtabban aludt, pedig korábban kétszer-háromszor is felébredt éjjelente, valamint megszűnt az esti nassolás iránti vágya is. A harmadik héten Laura bőre élettelibbé és kevésbé zsíros érzetűvé vált, valamint az arcán található foltok is halványulni kezdtek. A csökkent kalóriabevitel hatására fogyni kezdett, ez pedig az arc kontúrjain is meglátszott.

Az utolsó hét végére a 40 éves nő összesen másfél kilót fogyott, az arca láthatóan vékonyabb lett, a pirosság és a duzzanatok leapadtak, a szemek pedig jóval fehérebbek és csillogóbban lettek. Laura alvászavarai és a korábban gyakori fejfájásai is enyhültek.

A nő elmondta, hogy a tapasztalt változások hatására ezentúl sem lesz nehéz megállnia, hogy igyon, hetente maximum csak egyszer fog bort fogyasztani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.