Lövöldözött, Somogyi Ábelt keresi a rendőrség

Több lövést leadott egy férfi csütörtök este a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben, személyi sérülés nem történt.

Még péntek hajnalban az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte, hogy egy férfi a Móricz Zsigmond körtéren a levegőbe, majd egy ottani gyorsétteremben a mennyezetbe lőtt. Az ismeretlen helyre távozó férfit azóta keresik.

Reggel már a rendőrség elfogatóparancsot  adott ki Somogyi Ábel ellen, aki a gyanú szerint a lövéseket Újbuda központjában leadta.

A www.police.hu oldalon közzétett felhívásban gyanúsítottként nevezik meg a 26 éves Somogyi Ábel Jánost, aki a fotó alapján azonos azzal az S. Ábellel, akit májusban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélt egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt. A férfi a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. A férfi az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét.

S. Ábel az eljárás során egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, ám 2011 novemberében kiengedték. Futó Barnabás, a férfi ügyvédje akkor az Indexnek azt mondta, a Fővárosi Ítélőtábla azért helyezte szabadlábra védencét, mert "semmiféle bizonyíték nincs a bűnismétlés veszélyére".

A felhívás szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség kéri, hogy aki a fényképen látható, jelenleg szökésben lévő Somogyi Ábel Jánost felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-30-444-6218 éjjel-nappal hívható telefonszámot, vagy az ismert 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

A BRFK azt is kéri, hogy aki a férfit felismeri, ne próbálja meg feltartóztatni vagy elfogni, hívja a fenti telefonszámok valamelyikét.

Rendőr áll a budapesti Móricz Zsigmond körtéren lövöldöző, majd távozó férfi hátrahagyott hátizsákja mellett
Budapest, 2013. augusztus 16. Rendőr áll a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben lövöldöző, majd távozó férfi hátrahagyott hátizsákja mellett a körtéren 2013. augusztus 16-án. A lövöldözés során személyi sérülés nem történt. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.