Egy szál pólóban, bepelenkázva tűnt el egy beteg

Megmagyarázhatatlan módon tűnt el egy szinte magatehetetlen beteg még áprilisban a karcagi Kátai Gábor Kórházból. Mile Imrét a Hajdú-Bihar megyei rendőrök is keresik, de eddig nem sikerült a nyomára bukkanni.

Mile Imre tavaly októberben került kórházba, mert egy esés következtében vérömleny keletkezett az agyában. A férfi testvére, Sándor a Borsnak azt mondta, Imrét (számukra érthetetlen módon) a pszichiátrián kezelték, ahol „10-15 féle gyógyszert kapott és kikötözték".

A testvér elmondása szerint Imre 75 kilóról lefogyott 45-re, és ha eloldozták, akkor is alig tudott elbotorkálni az asztalig, ezért is elképesztő, hogy a férfi csak úgy eltűnt.

A Püspökladányban élő család április 3-án, vasárnap látogatta meg utoljára Mile Imrét, s a kórházzal akkor azt beszélték meg, hogy a férfit a következő szerdán hazaviszik. Később azonban még sem engedték el a beteget arra hivatkozva, hogy hozzátartozói nem fogják tudni otthon ápolni.

– Ami azután történt, arra nincs magyarázat – folytatja a báty. – Szombaton hívtak a kórházból, hogy Imre eltűnt, ami képtelenség. Egy szál pólóban, bepelenkázva, papucsban nem sétálhatott ki az ötfokos hidegbe. Hiába érdeklődtem a kórházban, hogy mi történt, azonkívül, hogy eltűnt, semmit nem mondtak. Hasztalan kértem a kórházi jelentést, azt válaszolták, hogy csak akkor adják ki, ha megkerül. Feljelentést tettem a rendőrségen a kórház ellen, de a nyomozás eredményéről sem mondanak semmit. A kórház nekik sem adta ki a jelentést, sőt feljelentett minket. Az intézmény be van kamerázva. Kértük, hogy nézzék meg a felvételt, de állítólag az aznapi nincs meg. Anyám depressziós lett, éhségsztrájkot akar kezdeni a kórház előtt. Nem tudjuk, hogy mi lehet a dolog mögött, miért ez a nagy tit­kolózás.

Mile Imre
Mile Imre
Police.hu

A Bors az üggyel kapcsolatban kereste a karcagi Kátai Gábor Kórházat, ahonnan egy közleményt kaptak válaszul. Ebben azt írják, hogy Mile Imre eltűnése ügyében a Püspökladányi Rendőrkapitányság jelenleg is körözési eljárást folytat, s emiatt nem áll módjukban további információkat kiadni.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a lapot arról tájékoztatta, hogy Mile Imrét még mindig keresik, de eddig nem sikerült a nyomára bukkanni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.