Újra jön a Föld órája!

Március 28-án, szombaton már nyolcadik alkalommal kerül rendezik meg a Föld Óráját. Egész települések borulnak sötétbe szerte a világon, hogy így hívják fel a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) által életre hívott kezdeményezés még 2007-ben indult Ausztráliából, ahol Sydney kétmilliónál több lakója és maga a város is lekapcsolta egy órára a nélkülözhető fényeket, ami 10,2 százalékos  áramfogyasztás-csökkenést eredményezett. Bár a fő cél a figyelemfelkeltés volt, az akció miatt mintegy öt százalékkal csökkent a légszennyező anyagok kibocsátása.

A Föld órája egy évvel később, 2008-ban már nemzetközivé vált. Nem is kicsit, ugyanis a világ 35 országában 50 millió ember vett benne részt, Magyarország is csatlakozott a kezdeményezéshez, este fél 9-kor elsötétült a Budai Vár, a Lánchíd díszkivilágítása és számos szobor, műemlék. 2011-ben már 5251 város kapcsolta le a nélkülözhető elektromos berendezéseket és a világítást. Százharmincöt országban összesen 1,8 milliárd ember mutatott példát.

Az akció egyre népszerűbb, tavaly már 162 ország 7000 települése oltotta le a villanyt  Az idei Föld Órája is az eddigiekhez hasonló, nagyszabású akció lesz, Magyarországról 64 település, több száz magánszemély és 166 vállalat – köztük olyan nagyok is, mint a Budapest Airport Zrt., a Coca-Cola vagy a Magyar Telekom – jelezte, hogy örömmel áll az ügy mellé. 

Az egyórás villanyoltás Magyarországon este fél kilenc és fél tíz között lesz. Aki nem akar a négy fal között, sötétben ülni, annak ismét színes programokat kínálnak a szervezők. több helyen szemétszedéssel próbálják megtisztítani a környezetet, több vidéki város pedig a híres épületeinél rendez közös ünneplést, Budapesten pedig a Dürer Rendezvényházban várják az érdeklődőket hang drum aláfestéssel kísért jógázással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.