Halálra itatták a koszorúslányt az esküvőn

Mértéktelenül sok alkoholt fogyasztott egy esküvői banketten, majd összeesett, kórházba került és meghalt egy 28 éves kínai koszorúslány Vencsangban. A nő szülei az ifjú párt okolják a tragédiáért és perre készülnek.

A fiatal nő a pajcsiu nevű, magas alkoholtartalmú gabonapálinkából fogyasztott el több emberes adagot, húzóra. Ennek a színtelen szesznek a fogyasztása a társadalmi összejövetelek szinte kötelező eleme Kínában, még az üzleti találkozókon is szokás felhajtani egy-egy kupicával, nem hogy az esküvőkön, ahol a vendégek a pár kontójára rúghatnak be.

Az esetről készült videó bejárta a közösségi médiát. Ezen az látható, ahogy a fekete ruhát viselő nő férfiaktól körülvéve, az ő biztatásukra nyakalja a pajcsiut, majd néhány perc múlva rosszul lesz, összeesik és elveszti az eszméletét.

A koszorúslányt mentővel vitték kórházba, de a sürgősségi osztályon már csak az újraélesztésével próbálkoztak meg – sikertelenül.

Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint a nő halálát az okozta, hogy alkoholmérgezést kapott, elvesztette az eszméletét, és megfulladt a saját hányadékától. Emiatt felmerül a gyanú, hogy a tragédiáért a vendéglátó a felelős, mert a koszorúslány vélhetően nem kapott időben szakszerű segítséget.

A nő szülei jogi útra akarják terelni az ügyet és az ifjú párt vonnák felelősségre, illetve tőlük követelnének kompenzációt a veszteségükért – chinadaily.com.

Az eset széleskörű társadalmi vitát generált a kínai közösségi médiában. Egyesek szerint a hagyományok miatt túl nagy társadalmi nyomás nehezedik az egyedülálló nőkre az esküvőkön. A fiatal nőket a férfiak itatják, mértéktelenül sok alkoholt diktálva beléjük, miközben fogdosódni és tolakodni kezdenek.

Mások viszont azt mondják, hogy a koszorúslány felnőtt nő volt, aki dönthetett volna úgy, hogy egyáltalán nem, vagy kevesebbet iszik, ezért senki mást nem lehet okolni a haláláért, csak őt magát.

Egy sanghaji ügyvéd, Ma Vepin a lapnak azt mondta, ha bebizonyosodik, hogy a halál oka minden kétséget kizárólag alkoholmérgezés volt, akkor a felelősségben osztozik a házigazda és az a személy is, aki a koszorúslányt itatta, de mivel nagykorú személyről van szó, legnagyobb mértékben mégis maga a nő felelős a saját haláláért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.