Egy férfi kilépett a munkahelyéről, hogy Pokemon Gót játszhasson

Az új-zélandi férfi úgy döntött, a munkájánál is fontosabb, hogy virtuális zsebszörnyekre vadásszon a telefonja segítségével.

Tom Currie korábban egy Auckland közeli tengerparti étteremben dolgozott csaposként, de néhány hete úgy döntött, elege van a felnőtt létből - írja a BBC.

– Mikor kiléptem, nem mondtam el a főnökömnek, hogy mik a terveim, de a sajtó annyira felkapta a sztorit, hogy néhány napja megeresztettem neki egy udvariassági hívást és tájékoztattam, arra az esetre, ha őt is megkeresnék az újságok – meséli Currie.

A férfi saját bevallása szerint a szülei sem örültek kifejezetten a dolognak. Ehhez valószínűleg annak is lehet köze, hogy ezentúl az ő, illetve barátai anyagi segítségére támaszkodva szeretne megélni.

Currie-nek eddig 91-et sikerült elkapni a játékban pillanatnyilag elérhető pokémonból. Azt mondja, sokkal jobban élvezi az utazgatást és az ismeretlen városok felfedezését, mint a munkába járást. – Egy csomó olyan városban voltam, ahol előtte még sosem – lelkendezik.Rengeteg új emberrel is találkozik az utazása alatt, akikkel együtt keresnek pokémonokat. 

De sokan keresik meg a neten is, miután a története bejárta a sajtót. – Volt, aki azt mondta, hős vagyok a szemében, hogy ezt meg mertem lépni. Mások a támogatásukról biztosítanak, fényképeket kérnek tőlem vagy sok szerencsét kívánnak.

Currie egyébként nem tervezi, hogy egész életében ezt csinálja majd. – Ha vége az utazásnak, visszamegyek Aucklandbe és keresek magamnak valami munkát."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.