Két négyzetméteres lyukban tartották fogva szülei a 11 éves kislányt

Egy két négyzetméteres, mindössze egy bilivel és egy matraccal felszerelt szobában tartották fogva szülei a 11 éves kislétai kislányt. A rendőrséget egy falubeli értesítette, miután a lány a zárkája ablakából vizet kért.

Egy járókelő hallotta meg Kislétán, ahogy a kislány vizet kér. A két négyzetméteres, fűtetlen, világítás nélküli helyiségen volt egy kis ablak, azon keresztül próbált segítséget kérni az a gyerek, akit szülei jó ideje fogva tartottak. Miután a lány nem fogadta el a falubeli által felajánlott másfél literes palackot, mondván így lebukik, hogy szóba állt valakivel, az illető értesítette a családvédelmi szolgálatot április 13-án.

A rendőrséget a családvédelmi szolgálat hívta. Az apa, a 37 éves K. István nem is tagadta, hogy rendszeresen bezárják a kislányt. Mint mondta, ha egyedül marad otthon, kárt tesz magában vagy a ház berendezésében.

Ebben a szobában tartották fogva a kisgyereket
Police.hu

Az anya kihallgatása során azt mondta, a kislány kezelhetetlen, lopott az iskolából és rendszeresen visszabeszélt a tanárainak, ezért is döntöttek úgy tavaly márciusban, hogy magántanuló lesz. Azóta gyakran előfordul, hogy bezárják a spájzból kialakított szobába. A rendőrség honlapján megjegyzi, a kislány valóban lopott, egyszer például osztálytársa szendvicsét vette el.

A 11 éves gyereket a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban ápolják, az orvosi vizsgálatok szerint korához képest alultáplált, mindössze 21 kiló.

A kislány meghallgatása során azt mondta, három éve zárják be a mindössze egy bilivel és matraccal felszerelt szobába. Eleinte csak éjszakára kellett a folyóvíz nélküli, sötét helyiségben lennie, aztán már délutánonként sem engedték ki onnét. Azt mondta, az anyja haragszik rá. B. Ildikó maga is beismerte, hogy bosszantja, hogy a gyerek bepisil. Ugyanakkor fogva tartása helyén nemhogy vécé, de folyó víz sem volt. A megtelt bili tartalmát a kislány öntötte ki a helyiség egyetlen aprócska ablakán a szomszédos üres telekre.

A megyei rendőr-főkapitányság 18 év alatti személy sérelmére, annak sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítja a szülőket, akik szabadlábon védekeznek. A nevelésük alatt álló további négy gyereket, egy 17 és egy hatéves fiút, valamint egy 15 és egy 12 éves lányt az eljárás idejére ideiglenesen kiemelték a családból, és egy lakásotthonban helyezték el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.