Egy bolgár nő rémtettétől hangos a nyugati sajtó

Egy fotó kedvéért kirángatott egy hattyút a délnyugat-macedóniai Ohridi-tóból egy turista. A madár nem sokkal később elpusztult.

Elsőként a macedón média közölte az esetet szemtanúk elmondására támaszkodva, majd a nemzetközi sajtó is felkapta annak az állítólag bolgár állampolgárságú nőnek a szívtelenségét, aki miatt elpusztult egy hattyú egy népszerű turistahelyen.

Az ismeretlen személyazonosságú nő megragadott és a partra húzott egy közelben úszkáló hattyút az Ohridi-tó partján, csak hogy fotózkodhasson vele. Szemtanúk elmondása szerint a turista nem engedte el a vergődő madarat, amíg meg nem örökítették a pillanatot, majd egyszerűen ott hagyta.

A hattyú nem mozdult többé arról a helyről, ahová a nő kényszerítette, és nem sokkal később el is pusztult. A tavon élő vízi madarak nem tartanak az embertől, jelenlétét magától értetődőnek veszik, ezért sem fogta menekülőre a hattyú, amikor a nő megközelítette.

Az állatkínzásról szóló hírt kedden hozta le a helyi média. A nyilvánosságra került képet feltehetően egy másik turista készítette és tette közzé. Hogy a bámészkodók miért nem avatkoztak közbe, azon kívül, hogy sokkot kaptak, arra értelmes magyarázatot senki sem adott.

Az elmúlt években elszabadult szelfimánia már nem egy állat halálát okozta. Néhány hete egy brazíliai tengerparton turisták fotózkodtak egy partra vetett bébi delfinnel (egyes beszámolók szerint az állat emiatt pusztult el, mások úgy tudják, már halott volt, mikor megtalálták), egy floridai férfi pedig néhány nappal később egy kistestű cápát húzott ki a partra, hogy az interneten dicsekedhessen a közös fotóval.

Ugyancsak Kaliforniában, még tavaly augusztusban egy férfi majdnem meghalt kígyómarás miatt, mert egy kép kedvéért túl közel ment az állathoz. Még ugyanabban a hónapban később a Denver parkot azért zárták be, mert a turisták rákaptak arra, hogy a medvékkel szelfizzenek.

Csak tavaly 27 ember halt meg szelfikészítés közben. Többen, mint ahányan cápatámadásban – írja a New York Daily News.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.