Videóra vették egy amazonasi bennszülöttcsoport és a külvilág találkozását

A külvilággal korábban sosem érintkező bennszülött nép tagjai jöttek elő a brazíliai esőerdőből, hogy más, már régóta ismert indián törzsekkel vegyék fel a kapcsolatot.

Videóra vették, amikor egy eddig ismeretlen törzs öt fiatal férfitagja, valamint két fiatal lány, ágyékkötőben, íjakkal és nyilakkal felfegyverkezve asaninka indiánokkal találkozik az Envira folyó mentén - írja a Daily Mail.

Az eset még június végén történt, de a brazil bennszülöttügyi hivatal, a Funai csak most hozta nyilvánosságra a felvételt.

A filmen látható, amint egy rövidnadrágos asaninka indián felkínál egy fürt banánt az esőerdőből előmerészkedett két idegennek, akik a panoi nyelvjárás egyik változatát beszélik. A folyó partján az egyik bennszülött kezében egy karabélyt látni, azt viszont nem tudni, hogy a fegyvert is magukkal vitték-e az esőerdőbe.

Mint kiderült, a hét fiatal egy körülbelül ötvenfős csoport tagjai, akik a Peru és Brazília közötti határ mentén élnek. Brazil szakemberek szerint az illegális fakitermelés és a drogcsempészek miatt kényszerültek elhagyni otthonukat, ezt pedig a bennszülöttek is megerősítették. Elmesélték, hogy fehér bőrű emberek érkeztek a falujukba, felgyújtották a házaikat, lelőtték rokonaikat. Miután elmentek, a törzs tagjai a halottak többségét eltemették, akit pedig valamiért nem, annak holttestét felfalták a keselyűk. A nem őslakos emberekkel való találkozás után a csoport több tagja is megbetegedett, ezért a hatóságok egy egészségügyi stábot küldtek közéjük, hogy ellássák az érintetteket.

"Ezek az emberek technológiát akarnak. Fontos számukra, mert háború dúl köztük és más, eddig még ismeretlen törzsek között" - mondja Terri Aquino antropológus. Ezt az asaninka indiánok is megerősítik, akik szerint az idegenek fejszéket, késeket és lábasokat akartak tőlük.

Fiona Watson, a Survival International nevű szervezet kutatási igazgatója elmondta, hogy körülbelül 600 bennszülött él a területen, akiknek az életét fenyegeti az illegális fakitermelés és a Peruból érkező drogkereskedők.

"A helyzet nagyon komoly és aggodalomra ad okot" - közölte a szakember. A szervezet arra kéri Brazíliát és Perut, hogy együtt dolgozzanak a probléma megoldásán.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.