Egész napos program a Fiumei úti Sírkertben

Szombaton immár nyolcadik alkalommal várja a közönséget a Harangok Napja népszerű kulturális programjaival a Fiumei úti Sírkertbe. Gyermekműsorok, kisplasztika-kiállítás, ingyenes koncertek, kulturális programok és irodalmi szellemvasút várja az érdeklődőket.

A Fiumei úti Sírkert főbejáratától kétóránként induló kisvonatokon szakértő idegenvezetők mutatják be a csoportoknak a magyar történelem olyan kiemelkedő személyiségeinek síremlékeit, mint Kossuth Lajos, Deák Ferenc vagy az első miniszterelnök, Batthyány Lajos. Elkalauzolják a látogatókat Arany János, Vörösmarty vagy a Nyugat legnagyobb költői, írói nyughelyéhez. A kultúrtörténeti séták mellett az érdeklődők megnézhetik a sírkertben található Kegyeleti Múzeum tárlatát is.

A lombos sétányokon, napsütötte füves tisztásokon sétálgatva a látogatók nyugalmat találnak, feltöltődhetnek, hiszen a Fiumei úti Sírkert olyan, mint egy gyönyörű arborétum: 56 hektáros zöld folt a lüktető város szívében. A gyerekek és felnőttek körében már legendává vált és igen népszerű Levente Péter előadásával kezdődik az egész napos esemény. Ezt követően a moldvai csángó magyarok zenéjének hírvivője, a Zurgó együttes lép fel egy órás koncerttel. Utána a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének programja következik. Kora délután a kisplasztika pályázatértékelése és eredményhirdetése történik majd a színpadon.

Ezután veszi kezdetét Kárászy Szilvia egyedülálló harangjátéka, mellyel minden bizonnyal megadja az alaphangot a következő műsorszámoknak, hiszen utána a népszerű tehetségkutató műsorból megismert harmonikás Szabó Ádám lép fel egy közel félórás műsorban a színpadon. A napot Hirtling István színművész fellépése gazdagítja, aki Arany János verseket ad majd elő (a költőnek idén kettős évfordulója van, 195 évvel ezelőtt, 1817-ben született, és 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el). A prózai előadás után az országszerte méltán népszerű sztár, Kökény Attila ad egy félórás koncertet. A Harangok napja utolsó és egyben fő fellépője a nemzetközi szinten is igen elismert és az idén Liszt-díjat kapott Illényi Katica és kvartettje lesz, mely igazán kellemesen zárja a rendezvényt.

A Harangok napi programok ugyan véget érnek Illényi Katica egyórás koncertjével, de a nap még korántsem. Az idegenvezetős kisvonat ugyanis még egyszer elindul, hogy immár a Múzeumok éjszakája rendezvény keretein belül mutassák meg a kíváncsiaknak az alkonyatban pompázó sírkertet. Este tízkor pedig a színpadon óriáskivetítőn csodálhatják meg a világhírű Cakó Ferenc homokanimációit. Ezután egy igazán különleges program várja az irodalom és a Fiumei úti sírkert kedvelőit: az Irodalmi Szellemvasút.

A részletes programért kattintson ide!


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.