Ebédeljen a maffiánál!

Az olasz maffia felvásárolta a római vendéglátóhelyeket és hipermarketeket.

A calabriai maffia, a 'Ndrangheta megvette a római Vía Venetón található történelmi lokált, a Café de Paris-t, az Édes élet című film kultikus jelképét - tudósít az olasz La Repubblica című napilap.

A calabriai maffia próbálja rátenni a kezét a római vendéglátó-ágazatra. Az ügyészség néhány hete óvatosságból bezáratta az Alla Rampa nevű népszerű éttermet, mert tudomást szerzett róla, hogy az a Pelle-Vottari-Romeo klán markába került. A napilap szerint a lokált 6 millió euró (1,56 milliárd forint) készpénzért vette meg a calabriai maffiához tartozó egyik család.

Az újság szerint a gazdasági rendőrség úgy véli, a személyzet szintén calabriai, de csak arra szolgál, hogy fedezzék a vendéglátóhely valódi gazdáit, az Alvaro-Palamara-klánt. A szórakozóhelyek felvásárlásával mossa tisztára a 'Ndrangheta a kábítószer- és fegyverkereskedelemből származó tetemes összegeket - tájékoztatott a gazdasági rendőrség.

A maffiának a vendéglátóipari ágazat elleni támadására néhány hónapja derült fény a Corriere della Sera című napilap cikke nyomán, amelyben megírta, mely római szórakozóhelyeket vásárolta fel Róma belvárosában a 'Ndrangheta. Eközben a camorra, a nápolyi maffia a külvárosi hipermarketek feletti ellenőrzést szerezte meg. Az újság szerint a Café de Paris felvásárlásával a hatvanas évek európai filmművészetének egyik varázslatos szimbóluma veszett oda. Federico Fellini Az Édes élet című filmben a római éjszakai élet és a filmvilág szimbolikus jelentőségű szórakozóhelyének belsejét és teraszát örökítette meg.

A Café de Paris a Vía Veneto kávézóinak egyike, melyet főleg külföldi turisták keresnek fel.

Mobiltelefonnak álcázott pisztoly

Mobiltelefonnak álcázott 22-es kaliberű pisztolyt kobzott el az olasz rendőrség szerdán egy nápolyi razzia során. A látszatra szokványos maroktelefon "antennája" töltötte be a pisztoly csövének szerepét. A mobiltelefonos pisztoly tárában 4 golyó fér el, A lőfegyver használatához a "telefont" szét kell hajtani, s egy rejtett gombot megnyomni - olvasható a Sky NEws hírei között. A lőfegyvert most megvizsgálják, hogy használták-e valamilyen eddig fel nem derített bűntény során.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.