Durva lehűlés és mínuszok jönnek

Kedden még 17 fok körül alakul a maximum hőmérséklet, csütörtökön azonban az ország nagy részén nem lesz melegebb 10-13 foknál, és hajnalban a kevésbé szeles tájakon már több helyen fagyhat.

Kedden elsősorban még délkeleten eshet, miközben északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, így főként hazánk északnyugati felén már több-kevesebb időre kisüt a Nap. Északkeleten élénk marad az északkeleti szél, a hajnali 4-10 fokot követően délutánra 10 és 17 fok közé melegszik a levegő, délkeleten lesz a leghűvösebb - írja az Időkép.hu.

Szerdán a változó felhőzet mellett a legtöbb helyen már számíthatunk több-kevesebb napsütésre, ugyanakkor élénk légmozgás kíséretében megkezdődik a hideg levegő beáramlása, így délután is csupán 15 fok körül alakul a hőmérséklet. 

Csütörtökön kifejezetten hűvös lesz, hajnalban már több helyen fagyhat, délután is csupán 10 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Megterheli szervezetünket a szokatlanul hűvös idő

Fronthatás ugyan nem várható, ám az átlagosnál hűvösebb időben felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi fájdalmak, valamint egyeseknél fejfájás, görcsös panaszok is jelentkezhetnek.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.