Dukai Regina nevével visszaélve csaptak be fiatal lányokat

Dukai Regina (28) nevével próbálnak fiatal lányoktól adatokat kicsalni. A modellből lett énekesnő feljelentést fontolgat – írja a Bors.

Fiatal lányokat próbálnak beszervezni egy nem létező videoklipbe úgy, hogy lefotózzák és kifaggatják őket. A csalók azt akarták kihasználni, hogy Dukai Regina valóban járja az országot, és fiatal lányokat válogat egy ügynökséggel. Az egyik ilyen castingon derült ki, hogy ugyanabban az időpontban egy másik helyszínen tartott válogatást a csaló. Veresegyházán, Szentendrén és Dunaújvárosban is a lányválogatásra invitáló kisvideójával próbáltak fiatalokat toborozni.

Dukai Regina a bulvárlapnak elmondta, hogy az ő válogatásaira 21 évesnél fiatalabb lányok csakis szülői beleegyezéssel jelentkezhetnek.

- Az egyik veresegyházi iskola igazgatója hívta fel az ügynökséget, hogy gyerekeket akartak náluk beszervezni az én állítólagos klipemhez, és olyan adatokat kértek el a gyerekektől, amelyeket nem is lett volna szabad – mondta az énekesnő hozzátéve: - Az igazgató is próbálja kinyomozni, kik, és mire akarták beszervezni a gyerekeket. Nekem sem mindegy, mire használják fel a nevemet!

Egyelőre nem tudni, ki állhat a csalás mögött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.