Duisburgban felavatták Németország egyik legnagyobb mecsetjét

Valóságos rendkívüli állapot uralkodott Duisburgban, ahol vasárnap délután felavatták Németország egyik legnagyobb mecsetjét.

Az észak-rajna-vesztfáliai város különböző kerületeiből és a környező városokból mintegy 10 ezren érkeztek a  Marxloh nevű negyedben több mint három és fél évig épült impozáns muzulmán imaház avatására. A rendőrség különleges készültséget léptetett életbe, de semmi fajta rendzavarás nem történt.

A duisburgi mecset építését a Ruhr-vidéki város lakossága meglehetős toleranciával fogadta. Eltérően a kölni mecset terve elleni, hetekkel ezelőtti tiltakozásoktól, valamint a Berlin keleti felében a közelmúltban átadott mecset elleni tüntetésektől, Duisburgban szinte senki nem kifogásolta az építést, sőt a környék lakossága, valamint a helyi egyházak részt is vettek a mecset tervezésében, illetve kivitelezésében.  Értesülések szerint  Marxloh városnegyed 18 ezer lakosának egyharmada muzulmán, akik Észak-Rajna-Vesztfália egyik legmérsékeltebb, s legjobban integrálódott iszlám közösségét alkotják. Ráadásul - a szomszédokra való tekintettel - lemondtak arról is, hogy a mecsetből müezzin szólítson fel az imára.

A 7,5 millió eurós épület méretei valóban impozánsak. Szemtanúk szerint a duisburgi mecsetet a híres isztambuli Hagia Sofia mecsetről mintázták, minaretje 34 méter magas, s több - hagyományos oszmán stílusban  épült - kupolával is rendelkezik. Az imaház összesen 1200 muzulmán befogadására képes, közülük 800 férfi lenn, 400 nő pedig a  fenti részben imádkozhat. A mecset felépítését a tartományi kormány és az Európai Unió mintegy 3 millió euróval segítette, míg a fennmaradó összeg a világ minden tájáról érkezett muzulmán adományokból származott.

Az  avató ünnepségen részt vett Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány konzervatív miniszterelnöke. Rüttgers beszédében hangsúlyozta a Németországban élő, mintegy 3,3 millió muzulmán jogát arra, hogy reprezentatív imaházzal rendelkezzen. "Több mecsetre van szükség Németországban, de nem a hátsó udvarokban, hanem jól láthatóan és felismerhetően" - hangoztatta a tartományi kormányfő, ugyanakkor a muzulmánok kötelességének nevezte a német alkotmány értékeinek  tiszteletben tartását.

Németországban több mint 2600 iszlám imaház található, közülük immár 207 a minarettel rendelkező reprezentatív mecsetek száma.

Imádság a duisburgi mecsetben
Imádság a duisburgi mecsetben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.