Drogot árultak a tűzoltók

A gyanú szerint kábítószerrel kereskedett három fővárosi hivatásos tűzoltó, akiket három civil társukkal együtt elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.

A főváros egyik kerületi tűzoltóságnál dolgozó tűzoltó hadnagy a szolgálatának ellátása közben és szabadidejében is kábítószert - marihuánát, különböző tablettákat és kokaint - árult. A tűzoltó a munkahelyén, annak közelében, emellett belvárosi szórakozóhelyeken, illetve saját lakhelyén adta át a kábítószert a fogyasztóknak - áll Nagy Andrea közleményében.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a megalapozott gyanú szerint két másik hivatásos tűzoltó és három civil szintén kereskedett kábítószerrel.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda segítségével hétfőn több helyszínen házkutatást tartott, majd elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki a három tűzoltót és a három civilt. A tűzoltó hadnagyot és egy civilt őrizetbe vettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.