Drogos férfi őrjöngött az egri bazilikában

Mindenkit felkavart, ami vasárnap este történt az istentiszteleten az egri bazilikában – írja a Heol.hu.
Az esetről a Facebookon számolt be egy szemtanú:

„Ez a mai Úrnapi esti mise kissé rendhagyó volt, még hála Istennek soha nem láttam ilyet, de hasonlót sem. Akik ott voltak szerintem ugyanígy gondolják, igen erősen felkavart mindenkit a jelenség, többen sírtak is. Mi kis késéssel, 18.50 körül értünk be a gyereknapról oda, már akkor feltűnő volt, hogy többen kimentek, mondván »műsor van«. Azután feltűnt egy erős kötésű középkorú férfi, aki felment a főoltár lépcsőjén, hangoskodva megszakította a misét, az idős atya csak némán várt, mi fog történni. Emberünk 4-5 csitítgató emberrel vitatkozott, hangosan kiabált, majd egyre durvábban ellökte mindegyiket. Csizmadia plébános atyát is kis híján fellökte, lefogni senki nem merte. Bevallom, én sem... Ezután beleült a püspöki székbe egészen fent, ivott a miseborból, közben mindenkit megfélemlített, aki nyugalomra intette. Mindeközben többen hívták a rendőröket, akik meg is jelentek úgy 5 perc múlva. Ők is először szépszerével próbálták kitessékelni az oltár mögül magából kivetkőzött emberünket, de hiába. Azután hirtelen verekedés tört ki, az 5 rendőrnek is némi munkájába került, amíg leszerelték, aztán megbilincselve vitték ki. Szebben is zárulhatott volna a Gyermeknap.”

A 43 éves férfi ellen garázdaság gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség tájékoztatása szerint a kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, így a férfit kábítószer-birtoklás gyanúja miatt is kihallgatták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.