Droglabort találtak egy hódmezővásárhelyi tanyán

A rendőrség gyanúja szerint droglabort üzemeltetett Nagykőrösön az a kecskeméti férfi, akit 70 gramm amfetamin-tartalmú kábítószer átadása közben fogtak el Hódmezővásárhelyen.

A nyomozók a 29 éves férfi csütörtöki tettenérését követően egy nagykőrösi tanyán elfogtak egy másik férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az ingatlanban már hónapok óta kábítószert állított elő kecskeméti ismerőse megbízásából - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs vasárnap az MTI-t.

A helyszínen a gyártáshoz szükséges különféle vegyszereket és eszközöket, illetve már kész kábítószergyanús port foglaltak le. Az elkészített drog terítését a gyanú szerint a kecskeméti férfi végezte.

A tanyán elfogott másik férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. Kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás, a nyomozási bíró elrendelte előzetes letartóztatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.