Drogkereskedelem miatt elfogtak négy embert Balkányban és Debrecenben

Kábítószer-kereskedelem miatt fogtak el négy embert a rendőrök Balkányban és Debrecenben, több mint egykilónyi drogot és 13 millió forint készpénzt foglaltak le náluk - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján.

A közleményben azt írták, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztálya kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 36 éves balkányi férfi és három társa ellen. A férfiak a gyanú szerint 2015 tavaszától különböző, kábítószernek minősülő anyagokat szereztek be, amelyeket kisebb mennyiségekre adagolva adtak el.

Hozzátették, a nyomozóiroda és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai több helyszínen, összehangolt akció keretében fogták el a gyanúsítottakat múlt szerdán. A négy férfinál tartott házkutatások során a rendőrök (az elsődleges szakértői vélemény szerint) lefoglaltak 1060 gramm marihuánát és 235 gramm speedet, a tárolásukra szolgáló dobozokat, digitális mérlegeket, a csomagoláshoz szükséges eszközöket, valamint csaknem 13 millió forint készpénzt.

A négy gyanúsított közül három embert őrizetbe vettek, és a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.