Divat lett a szállodai karácsony

Minden korábbinál többen töltötték a szentestét és a karácsony napjait szállodában. Az elmúlt néhány évben lett divat a szállodai karácsony.

A Somogyi Hírlap által megkérdezett balatoni vendégfogadók tapasztalata az, hogy egyedülállók alig, annál inkább családok érkeznek ünnepekre, sőt, több generáció is egyszerre. Sok helyütt ez maga a karácsonyi ajándék. Az év végén zömmel magyarok foglalnak, jóval kevesebb a külföldi vendég. Hoffmann Henrik, a siófoki Hotel Residence tulajdonos-igazgatója, a balatoni turizmus-szövetség elnöke a lapnak elmondta: már november végén elkelt csaknem minden szobájuk karácsonyra is, ilyesmi korábban nem fordult elő.

Egy másik szállodaigazgató arról beszélt: sokan ebben a rohanó világban a szabadidőben, vagy az ünnepek alatt nem feltétlenül a takarítással, főzéssel, mosogatással akarják tölteni az időt, így többet lehetnek együtt kényelmesen, kiszolgálva, ráadásul wellness-szel, zenés műsorral. Még karácsonyfát is kapott a szobába, aki kért.

Szenteste, karácsony a szállodában, és még szilveszter éjszaka is – komoly próbatétel ez az ágazat dolgozóinak, e közben az Opten friss fizetési rangsora szerint a vendéglátás a sereghajtó, bruttó 130 ezer forintos átlagbérrel (első az energiaszektor, bruttó 506 ezerrel), aminek a szakemberek szerint az egyik oka a jövedelemeltitkolás. Vagyis csak azt lehet tudni, hogy papíron mennyit keresnek a vendéglátásban dolgozók, azt már kevésbé, hogy valójában mennyit kapnak... Azt, hogy túl sokat nem, jól jelzi az elmúlt nyár soha sem tapasztalt balatoni szakemberhiánya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.