Disznóvágással várják haza Kleinheislert

Családja disznóvágással, a csobánkai polgármester ünnepséggel vára haza Kleinheisler Lászlót ­– írja a Bors.

A 22 éves középpályás nevelőapja, Horváth János biztos benne, hogy vasárnap a fia góljával verjük meg Belgiumot és ezek után egyenes az út a magyar válogatott számára a döntőbe.

Mint a bulvárlap megírta, egész Csobánka focilázban ég, ennek a Pest megyei városnak a szegénynegyedében nőtt fel ugyanis Kleinheisler László. A fiatal játékos, aki sokáig szenvedett mellőzöttségtő, nem felejtette el az otthoniakat: pénteken 30 darab Adidas focilabdát kapott a jóvoltából az a nehéz sorsú Csobánkai focicsapat, ahol a pályáját elkezdte.

– Nagyon mérges vagyok Nyilasi Tiborra, Bozsik Péterre és a többi „szakértőre", akik a norvégok elleni meccs előtt rossz szemmel nézték, hogy Lackó bekerült a kezdőbe. Most pedig álszent módon az egekig ma­gasztalják – morgolódott a nevelőapa. Elmondta, Laci nehezen viselte a Videotonnál töltött időszakot, és Brémából is mindig idegesen hívta, amikor nem kapott lehetőséget a bajnokikon.

– A fiamat nem kedvelte a régi elnök, de végre lapátra tették. Az új elnök felhívta Lackót, hogy a következő Bundesliga-szezonban alapemberként számol vele – mesélte büszkén Horváth János, aki azt is elárulta, hogy disznóvágással fogják ünnepelni Lacit, ha hazatér az Európa-bajnokságról, a polgármester pedig egy kis városi szintű felhajtást tervez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.