Diszkótragédia: az ütésnyomok származhattak lökdösődéstől

Még nem egyértelmű, hogy mi okozta a halálát a Nyugati téri szórakozóhelyen történt tragédia három áldozatának, a halál pontos okát igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja meg - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vasárnap reggel.

A Nyugati téri West Balkán nevű szórakozóhelyről szombat éjjel 23 óra körül eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a tömeg, a kialakult pánikhangulatban három fiatal lány életét vesztette.

Győrfi Pál közlése szerint a helyszínen dolgozó mentősök találtak külsérelmi nyomokat az áldozatok testén, ezek származhattak "lökdösődésből", ami a pánikhangulatban kialakult, de azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy ez okozta a halálukat.

A szóvivő megerősítette, hogy a tragédiának nincsenek további áldozatai, sérültjei.

Elmondta, hogy a helyszínről az éjszaka egy részeg fiatalt kellett kórházba szállítani, továbbá a tömegben egy fiatal rosszul lett a tragédiát követően, őt a helyszínen ellátták a mentősök. Ezek az esetek azonban véleménye szerint nem függtek össze a három lány halálával.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a mentők szombat éjjel fél 12 előtt néhány perccel kaptak riasztást a szórakozóhelyen történt balesetről. A bejelentés több eszméletlen fiatalról szólt. A mentőszolgálat hat egységet riasztott a helyszínre, az első egységek öt percen belül megérkeztek. A mentősök három fiatal lányt találtak a bejáratnál, egyiküknek sem volt szívműködése és légzése. Azonnal megkezdték az újraélesztésüket, ami több mint fél óráig tartott, de sajnos már nem tudtak segíteni rajtuk, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A rendőrség vasárnap reggel még nem tudott információt adni arról, hogy mikorra lesz eredménye az orvos szakértői vizsgálatnak. Korábban, hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte: az eddigi információk szerint kizárható, hogy késelés történt volna.

Az áldozatokat vélhetően agyontaposták a diszkóból menekülők.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.