Diáktársai zaklatták, szekálták a fiút, aki végezni akart magával

Társai folyamatos zaklatásának volt kitéve az a székesfehérvári középiskolás, aki az iskola aulájának emeletéről vetette le magát - írja a Blikk.

A lap úgy tudja, a 17 éves fiút folyamatosan zaklatta, csicskáztatta a diákok egy csoportja, az  Árpád Szakképző Iskola tanulói szerint ez vezethetett a tragédiához. Ahogy arról mi is beszámoltunk, kedden az iskola belső aulájában a 3. emeletről vetette le magát egy középiskolás, akit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak a Szent György Kórház intenzív osztályára.

A fiú családja tudott róla, hogy néhány diáktársa megnehezíti Krisztián életét, és kérték, hogy szóljon, ha segítségre lenne szüksége, ám ő sohasem panaszkodott. Bátyja úgy véli, öccse önszántából nem ugrott volna le, szerinte kényszerítették vagy valahogy rávették a dologra.

A Blikk információi szerint a 17 éves fiú kómában van: eltört több csontja, leszakadt a lépe, agyi ödéma alakult ki nála, és artériasérülése miatt egyelőre nem tudják megműteni. 

A lap arra is emlékeztet, hogy az Árpád Szakképző Iskolában nem ez az első hasonló eset: karácsony előtt pár nappal egy másik tanuló, L. Márk egy társával együtt a vonat elé ugrott, és őt már nem tudták megmenteni.

A rendőrség az emeletről leugró fiú esetét közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.