Diákjai buktatták le a pornózó tanárnőt

Kirúgtak egy harmincöt éves általános iskolai tanárnőt Csehországban, miután kiderült, hogy a tanításon kívül pornózással is foglalkozik.

A tanárnő úgy bukott le munkaadói előtt, hogy diákjai elkezdték egymás között megosztani a róla készült erotikus felvételeket. Egy napba sem telt, és a videó a szülőkhöz is eljutott, akik azonnal értesítették az iskolát – írja az idnes.cz cseh portál.

A pornózó tanárnőről a meghallgatásán is készült felvétel, melyen elárulja, hogy a Ceska Lipa-i általános iskolában tanít. A videó elején azt állítja, hogy a társadalomban betöltött szerepe, és két gyermeke miatt soha nem szerepelne pornófilmben. A következő pillanatban azonban megjelenik egy férfi, akivel szinte azonnal összemelegednek.

A szülők felháborodva fordultak az általános iskola igazgatójához, mert szerintük a pornózás nem összeegyeztethető a pedagógusok hivatástudatával. Az iskola vezetője sajnálta, de meg kellett válnia a pornózó tanárnőtől: „Egyetértettünk abba, hogy az iskolából április 30-án elmegy."

Azt nem tudni, a tanár végül miért vállalta a szereplést, miután először elutasította azt, de valószínűleg anyagi gondjai lehettek, és ezért volt szüksége a pornózásból származó kis mellékes pénzre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.