Derékfájós? Itt a tuti módszer

Megtalálták a derékfájás biztos ellenszerét. Nagy titok nincs, még orvoshoz se kell menni.

A nyugati világban élők 80 százaléka számíthat rá, hogy életében valamikor szenvedni fog a rémes derékfájástól. De megfelelő edzésprogram kitartó végrehajtásával elkerülhető a tünetek kiújulása egy új, átfogó tudományos vizsgálat szerint - számolt be a Házipatika.

Derékfájás több okból is kialakulhat, beleértve az életmódot, a genetikát, az ergonómiát, a sportsérüléseket, de még a hólapátolást és a balszerencsét is. A leggyakrabban azonban a kiváltó ok ismeretlen marad. Áttörést hozhat, hogy a University of Sydney és a JAMA Internal Medicine kutatói megtalálták a biztos ellenszert, a rendszeres testmozgást.

A kutatók a New York Times írása szerint összesen hatezer tanulmányt vizsgáltak át, ám ezek közül mindössze huszonhármaat találtak módszertanilag eléggé megalapozottnak. A vizsgálatok összesen több mint 30 ezer derékfájós embert érintettek, így elegendően nagy mintát képeztek a megfelelő következtetésekhez.

A felülvizsgálat azt fogadta el sikeres megelőzési programnak, amelynek végrehajtása után legalább egy évig nem újultak ki a derékfájdalmak, s nem kellett a munkából mulasztani derékfájás miatt.

Az ilyen sikerek aránya, mint kiderült, rendkívül korlátozott. Az oktatások önmagukban semmiféle eredményt nem hoztak, azaz a fájdalmas tünetek megismétlődésének elkerülését képtelenek voltak megakadályozni. Az övek, fűzők és talpbetétek is szinte teljesen hatástalanok, így az emberek, akik ezeket a módszereket alkalmazták többször is visszatérő hátfájással kellett, hogy megküzdjenek egy éven belül.

De az edzésprogramok, oktatással egybekötve, vagy nélkülük hatásosan segítették a megelőzést.

"Tény, hogy a gyakorlatokból származó védőhatás elég nagy volt. A gyakorlatok az oktatással együtt a következő évben 45 százalékkal csökkentették a derékfájós eseményeket. Más szavakkal, majdnem a felére csökkent ezen az úton a tünetek megjelenésének kockázata" - mondta Chris Maher professzor, a felülvizsgálat vezetője.

A megfigyelt páciensek ellenőrzött környezetben heti két-három alkalommal edzettek, és két hónapig kitartottak emellett. A végeredmény az lett, hogy ha egy hátfájós edzi magát a szokásos módon, lényegesen kevésbé valószínű, hogy ismét fájdalmakkal fog küzdeni egy éven belül.

Sajnos azt egyelőre nem lehet bizonyosan tudni, hogy önmagában a testmozgás javít a helyzeten hosszú távon, vagy bizonyos edzésmódszerek, gyakorlatok jobbak az adott betegeknél, mint mások. Ezt a kutató szerint hosszútávú megfigyeléssel lehet csak megállapítani.

Ennek ellenére tartják: "A hátfájást megelőző összes jelenleg rendelkezésre álló lehetőség közül a testmozgás az, amely valóban bizonyítottan működik."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.