Depardieu sajnálja, hogy a padlóra vizelt

Gerard Depardieu utastársai elmondása szerint a Párizs és Dublin között közlekedő menetrendszerű Air France járaton történt incidens nem pont úgy történt, ahogy arról az első hírek beszámoltak.

Gerard Depardieu utastársai beszámolója szerint a színész annyira diszkréten próbált könnyíteni magán az adott körülmények között, amennyire csak lehetett. A felkiáltás, miszerint a művésznek sürgősen pisilnie kell valóban megtörtént, de szerintük a folytatást azért nem úgy kell elképzelni, hogy Depardieu a folyosó közepére vizelt volna magáról megfeledkezve. E helyett egy üres borosüvegbe vizelt, azonban néhány csepp valóban a padlón kötött ki. A színész udvariasan felajánlotta, hogy feltakarítja, és elnézést kért az okozott kellemetlenségért.

A francia művész sajnálja a történteket, a barátok elmondása szerint egyszerűen nem tudott várni, de esze ágában sem volt ezzel provokálni senkit. Ellenkezőleg, próbálta úgy intézni a dolgot, hogy ne lássa senki. Ez persze egy repülőgépen nyilván nem sikerülhetett.

A gép a történtek után nem tudott felszállni, két órát késett a takarítás miatt, Depardieu-nek pedig le kellett szállnia, megkérték, hogy másik járattal utazzon.

 



Gerard Depardieu
Düsseldorf, 2010. szeptember 13. Gérard DEPARDIEU francia színész bemutatja saját készítésű, 2006 Anjou AOC Vieilles Vignes nevű borát a düsseldorfi szállodaipari, gasztronómiai és közétkeztetési nemzetközi vásáron (HOGATEC) 2010. szeptember 12-én. A HOGATEC-et szeptember 12. és 15. között rendezik. (MTI/PA/HORST OSSINGER)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.