Debreceni siker a Balaton-átúszáson

Papp Márk debreceni úszó a Révfülöpről indult 33. Balaton-átúszás abszolút győzteseként érkezett a célba szombaton Balatonbogláron. 

A révfülöpi rajtnál 8162-en regisztráltak az 5200 méteres távra, a cél a szokásoknak megfelelően Balatonbogláron volt. Az "úszósávot" a körülbelül 50 méterenként felvonuló hajók szolgáltatták, tulajdonosaiknál megpihenhettek a fáradt versenyzők, és szőlőcukorral, ivóvízzel frissíthették fel magukat. 

A szervezők azt mondták, a létszám elmaradt ugyan a tízezres álomhatártól - amelyet a verseny történetében eddig mindössze három alkalommal sikerült átlépni -, de így is elégedettek, mivel a tavalyinál több mint ezerrel többen jelentkeztek. Ennek egyik oka a remek időjárás, ugyanis nem kellett "mozgatni" a verseny időpontját, hanem az első kijelölt dátumon elrajtolhatott a mezőny. 

Papp Márk ért elsőként célba Balatonbogláron
Papp Márk ért elsőként célba Balatonbogláron
MTI

A viadalon ezúttal is számos sportoló indult, többek között a férfi vízilabda-válogatott tagjai és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is teljesítette a távot. Az igazi "nagymenők", azaz a hosszútávúszók is vízbe szálltak, a férfiaknál Papp Márk 1 óra 1 perces, a nőknél pedig az olimpiai bajnok Risztov Éva 1 óra 2 perces idővel volt a legjobb.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.