Damu Roland: harminc nap előzetes

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság az erőszakos közösüléssel gyanúsított Damu Roland sorozatszínészt; a bíróság szerint ugyan nem állapítható meg a gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés veszélye, de indokolt a "legteljesebb elszigetelése" ahhoz, hogy a sértett befolyásolásával ne nehezítse meg a bizonyítást.

A Fővárosi Bíróság szombaton közölte: a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte "D. Rolandot", aki ellen erőszakos közösülés miatt folyik büntetőeljárás.

Damu Roland és ügyvédje, Szigethy György
Budapest, 2010. november 20. Damu Roland színész (b2) és ügyvédje, Szigethy György (b4) beszélget a bíróság folyósóján. Damu Roland 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság. MTI Fotó: Lakatos Péter

A bíróság álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés veszélye a gyanúsított esetében nem állapítható meg, azonban
- mint írták - az eljárás jelen szakaszában "a gyanúsított legteljesebb elszigetelésére van szükség annak érdekében, hogy a tényállás teljes felderítéséhez fűződő közérdek ne sérülhessen azáltal, hogy a gyanúsított a sértett befolyásolásával a bizonyítást megnehezítse".

A végzés nem jogerős.

Damu Rolandot csütörtök este vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt. Ügyvédei, Papp Gábor és Szigethy György csütörtökön az MTI-nek azt mondták, ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Damu Roland részletes vallomásában "egyértelművé tette", hogy ártatlan, továbbá poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát - mondták.

A rendőrség korábban azt közölte, súlyos testi sértés kísérlete miatt állítottak elő egy 36 éves férfit, akit gyanúsítottként hallgatnak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos tájékoztatása szerint a férfi november 17-én 20 óra körül felment az angyalföldi lakására a volt barátnőjével, majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta a sértettet, aki segítségért kiabált. Ezután a férfi fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a sértettet, aki taxival hazament, és otthonról értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket. 

A 28 éves nőt a mentők kórházba szállították, hogy sérüléseit ellássák. A nő a kórházból értesítette a rendőrséget, és feljelentést tett a volt barátja ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.