Csütörtökön eső és erős lehűlés jön

A vasárnap délután kezdődött zivatarok miatt a legtöbb esetben a viharos szél által okozott károkhoz riasztották a tűzoltókat. Hétfőn már csak elszórtan várható csapadék.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője, Hajdu Márton elmondta: a katasztrófavédelem tűzoltóegységei mintegy 80 riasztást kaptak a vasárnapi zivatarokkal összefüggésben. Valamennyi esetben kidőlt fák, leszakadt faágak, épületkárokhoz vonultak ki.

A Fejér megyei Bicskén egy embert kellett kitelepíteni otthonából, miután házának egyik fala kidőlt, és így lakhatatlanná vált az épület.

Az Időkép előrejelzése szerint hétfőn hajnalban még keleten-északkeleten lehetnek záporok-zivatarok, ám napközben többnyire már a napsütésé lesz a főszerep. Késő délután északnyugaton fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg gyenge zivatar. Élénk, néhol erős délnyugati szélben 20-26°C várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat mára sem heves zivatar, sem felhőszakadás miatt nem adott ki figyelmeztetést.

Kedden főként az ország északi felén számíthatunk elszórtan záporokra, zivatarokra. Szeles, átlagos hőmérsékletű időre van kilátás, 19-24°C várható.

Szerdán változékony felhőzetre, főként északon-északkeleten elszórt záporokra, zivatarokra számíthatunk. 20-25°C közé melegszik a levegő, kellemes májusi hőmérsékletekre készülhetünk.

A hét közepén átlagos hőmérsékletű, májusi időre számíthatunk. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szerdán kevesebb, csütörtökön több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Időnként szeles lesz az idő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.