Szeszélyes időt tartogat számunkra a hét

Kedden csak 13-14°C, csütörtökön viszont már 26°C is lehet. Pénteken hidegfront érkezik, nyomában széllel és záporokkal.
Hétfőn eleinte még naposabb időre számíthatunk, majd egy hidegfront hatására napközben megnövekszik a felhőzet, de csak elszórtan alakulhat ki zápor, délnyugaton esetleg zivatar is. Megélénkül, megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Délután 20-24 fok várható.

Az Időkép előrejelzése szerint holnap elsősorban fátyolfelhők takarhatják a Napot, csapadék azonban ezekből nem valószínű. Az északnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. Hajnalban 2-8°C várható, délután pedig 13-17°C-ot mérhetünk.

Szerdán már több napsütésre számíthatunk, csapadék pedig nem várható. A nyugatias szél még élénk, helyenként erős lehet. Hajnalban északkeleten helyenként fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet, nappal viszont 18-23°C közé melegszik a levegő.

Csütörtökön napos időben lesz részünk 21-25°C közötti csúcshőmérséklettel, bár időnként élénk lehet a délnyugati szél. Pénteken már több felhő lesz felettünk, délután pedig egy hidegfront hatására többfelé várható zápor, zivatar, és a szél is feltámad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.