Csoportszexre kényszerítették a fogyatékos betegeket Kiskunhalason?

Őrizetbe vették hétfőn este a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának két ápolóját. Az egyik férfit különös kegyetlenséggel elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, a másikat pedig gondozás alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettével gyanúsítják.

A nyomozás idén januárban kezdődött az intézményben dolgozó két ápolónő ügyészségi feljelentése alapján. Az asszonyok vallomása szerint néhány kollégájuk kihasználja a betegek szellemi fogyatékosságát. Azt állították: volt olyan férfi beteg, akit több alkalommal is súlyosan bántalmaztak, de akadtak olyan betegek is, akiket egymással szexuális játékokra, illetve csoportszexre kényszerítettek.

A két ápolónő azért tett feljelentést, mert mindezeket közölték az intézmény vezetőjével, aki azonban nem tett ellene semmit. Az intézmény belső vizsgálat nem tárt fel szabálytalanságokat. Téglás Péter tudósítónknak azt mondta: az ügyben valószínűleg bővülni fog a gyanúsítottak köre. A két ápoló előzetes letartóztatásáról csütörtökön délelőtt dönt majd a Kiskunhalasi Városi Bíróság.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.