Csirkefarhát tizenhatezerért

Újabb uzsorást lepleztek le Borsodban a nyomozók. A másoknak hitelt és csirkefarhátot is extraprofitért kínáló tokaji uzsorás saját házában egy helyi férfit „csicskáztatott”, aki az elvégzett munkájáért élelmet és a pincében kvártélyt kapott.

Uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 48 éves tokaji férfival szemben, aki két éve foglalkozott azzal, hogy környékbeli lakosoknak kisebb összegeket adott kölcsön, és élelmiszerrel látta el őket, extraprofit fejében.

Az eljárás adatai szerint az ügy gyanúsítottja az egyébként pénzintézeteknél eleve hitelképtelennek bizonyuló ügyfeleitől 50-100 %-os kamatra szedte be a tartozásokat, ami a rászorulókat további súlyos nélkülözésnek tette ki. Volt, akit csirkeszárnyat, farhátat, valamint sertésbelsőséget tartalmazó húscsomaggal „segített ki”, amelyért 16 ezer forintot kért, de adott el egy csomag dohányt is potom kilencezerért.

A nyomozók a férfinél megtartott házkutatás során több hitel- és élelmiszer-tartozásokat tartalmazó feljegyzést találtak és foglaltak le. Az uzsorás „udvartartásához” tartozott az a 38 éves helybéli férfi is, akit háza körül "csicskáztatott", vagyis a neki elvégzett munkáért élelmezést és pincéjében szállást biztosított számára.

T. Györgyöt, valamint az „élelmiszercsomagok” terítésénél, továbbá a pénzbehajtásoknál neki segédkező, vele egy házban élő 58 éves társát, T. Ferencnét a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amit a bíróság a férfi esetében elrendelt. Az ugyancsak uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított asszony házi őrizetben várja a folyamatban lévő büntetőeljárás további alakulását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.