Csepeli kettős gyilkosság: tényleges életfogytiglant indítványozott az ügyész

Tényleges életfogytiglant indítványozott a csepeli kettős gyilkosság elsőfokú büntetőperének perbeszédében a Fővárosi Törvényszéken pénteken az ügyész Kun Tamás elsőrendű vádlottra, aki a vád szerint lelőtte az áldozatokat.

Deme Gábor másodrendű vádlott esetében az ügyész szerint szintén szükséges az életfogytiglani büntetés, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját pedig 30 évnél hosszabb időtartamban indokolta meghatározni.

A vád szerint az alapítványi Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én este, aljas indokból, előre kitervelten elkövetett kettős gyilkosság hátterében az áll, hogy az alapítvány vezetője rájött az intézményt vezető Deme Gábor sokmilliós pénzügyi visszaéléseire, vizsgálatot indított, el kívánta távolítani Demét az iskolából, és felmerült annak lehetősége is, hogy a rendőrséghez fordul. Ekkor Deme, hogy a sikkasztás napvilágra kerülését megelőzze, az iskola gondnokával, Kun Tamással elhatározta, hogy megöli az alapítványi vezetőt.

Megbeszélés címén 2009. január 7-én este a kihalt iskolaépületben találkozott Deme és Kun az alapítvány vezetőjével és az iskola egyik tanárával. Az alapítványt vezető férfit és a tanárt közvetlen közelről pisztollyal kivégezték, Kun pedig lőtt sérülést szenvedett a karján. Ő máig azt állítja, hogy egy ismeretlen csuklyás férfi követte el a kettős gyilkosságot. Ám az ott elhangzottakat rögzítette a tanár ruházatába rejtett és bekapcsolva hagyott magnetofon, amelyet a rendőrök a helyszínen megtaláltak.

A hangfelvételt egy korábbi, zárt tárgyaláson hallgatta meg a bíróság, és pénteken idéztek belőle. Például azt, amikor az egyik férfi megölése után a másik áldozat így könyörög az életéért: "Ne lőj le, Tamás! Légy szíves, Tamás!"

A felvétel tanúsága szerint Kun Tamás a gyilkosságok után nem sokkal azt mondta: "B... meg! Kézen lőttem magam!"

Kunhoz hasonlóan az eljárás során Deme Gábor is mindvégig ártatlanságát hangoztatta, és arról beszélt: nem látta, ki lőtt, nem egyeztetett előzetesen senkivel, sokkolta a lövöldözés, pánikba esett, és csak ezért működött együtt a pedellussal.

A vádbeszéd szerint a két vádlott védekezése illogikus és az egyéb bizonyítékokkal ellentétes. A hangfelvételen túl számos más tárgyi bizonyíték, például vér- és cipőtalpnyomok, valamint a gyilkos fegyver alapján kétségtelen, hogy Kun Tamás volt az elkövető, aki fegyverrel ment az iskolai megbeszélésre, Deme Gábor pedig a helyszínen vele szándékegységben tevékenykedett, segédkezett egyes bizonyítékok, például a biztonsági kamera felvételeinek eltüntetésében.

Kunt háromszorosan minősülő, több emberen, aljas indokból, előre kitervelten elkövetett emberölés tetteseként indítványozta elítélni az ügyész. Deménél azonban csak ugyanennek a bűncselekménynek a bűnsegédi magatartását látta bizonyítottnak a vádhatóság képviselője, ezért a volt igazgató esetében nem kért tényleges életfogytiglant. Ugyanakkor megjegyezte, ha Kun vallana arról, hogy Deme volt a felbujtó, akkor fordított lenne az indítvány büntetéskiszabásra vonatkozó része, azaz Demére kérne tényleges életfogytiglant, Kunra pedig valamivel enyhébb szankciót.

Magyar György ügyvéd, a sértetti oldal képviselőjeként példás büntetést kért a súlyos bűnügyben, amelynek bizonyítási kérdései kapcsán megjegyezte: tudomása szerint példátlan, hogy egy kettős gyilkosságról hangfelvétel készül, majd az a hatóságok birtokába kerül.

A sajtóban a bűnügy számos mellékszála is nagy nyilvánosságot kapott. Így például az, hogy az akkori csepeli rendőrkapitány kapcsolatban állt Kunnal, és órákkal a gyilkosság előtt hosszan beszélt az egyik áldozattal, illetve az, hogy helyi szocialista politikusok és egy akkori országgyűlési képviselő is kapcsolatban volt az egyik elkövetővel és az egyik áldozattal.

Deme Gábor a bűncselekmény idején a csepeli MSZP oktatási bizottságának, az önkormányzat pénzügyi bizottságának és a vagyonkezelő közbeszerzési bizottságának tagja volt, nem sokkal korábban pedig a helyi szocialisták elnökségében is szerepet vállalt. A szocialista párt a bűncselekmény után nem sokkal kizárta Demét.

A vádbeszéd nem érintette a politikai szálat, a volt kerületi rendőrkapitány kapcsán pedig az ügyész kijelentette: nem lehet arra következtetni, hogy bármi köze lehetne a bűncselekményhez.

A csepeli kettős gyilkosság büntetőpere a védőbeszédekkel folytatódik jövő héten a Fővárosi Törvényszéken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.