Csepeli gyilkosságok: vádat emeltek B. Dragan és társai ellen

Vádat emeltek a Csepelen 2010-2011-ben történt úgynevezett eperföldi gyilkosságok ügyében - közölte Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség B. Dragan és társai ellen különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez.

A vádirat szerint B. Dragan elsőrendű vádlott 2007 nyarán, társai pedig később a csepeli erdőbe, illetve a mellette lévő eperföldek területére költöztek. Az ott kialakított hajléktalantáborban B. Dragan magát olyan szerb háborús veteránnak mondta, akit foglyok kínzására és pszichikai megfélemlítésére is kiképeztek. A vádlott azt tervezte, hogy saját vezetésével bandát szervez hajléktalan társaiból különböző bűncselekmények elkövetésére.

A vádlottak 2010 szeptemberében egy diósdi férfit, majd 2011 januárjában egy a táborhelyük közelében élő négytagú családot öltek meg, jellemzően korábbi sérelmek miatt - áll a közleményben.

A vádlottak ellen más bűncselekmények mellett előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat, ennek a törvény szerinti maximális büntetési tétele életfogytig tartó szabadságvesztés.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is fogva tartott vádlottak közül az első- és a másodrendű vádlott esetében életfogytig tartó, míg másik két társuk vonatkozásában határozott tartamú fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

A Nemzeti Nyomozó Iroda 2012. márciusi közlése szerint az eperföldi gyilkosságok ügyében még 2011. augusztus 3-án indult büntetőeljárás, amikor egy csepeli sértettet elcsaltak a lakásáról, bántalmazták, elvették értékeit, és egy gödörbe vetették. A megkötözve nyakig földbe beásott férfinak sikerült kiszabadulnia és kimenekülnie a csepeli erdőből. Az ügy vizsgálata során derült fény két súlyosabb bűncselekményre: a nyáregyházi család és a diósdi férfi megölésére. A nyáregyházi család tagjait - egy 30 éves fiatalembert, 40 éves élettársát, a fiatalember 53 éves anyját és annak 48 éves élettársát - az értékeikért ölték meg.

A holttestek 2011 augusztusában kerültek elő a csepeli erdőből, miután az ügy kulcsfigurájának tartott, szerb állampolgárságú B. Dragan a helyszínre vezette a rendőröket.

Ivica Dacic szerb belügyminiszter is megszólalt az ügyben 2011 szeptemberében, amikor megerősítette, hogy az akkor Budapesten már őrizetbe vett Dragan Bajic 1973-ban született a vajdasági Verbászon, és Szerbiában már tízegynéhány alkalommal elítélték okirat-hamisítás, autólopás, rablás és más bűncselekmények miatt. Magyarországi elfogása idején is körözte őt a szerb rendőrség, mert számos bűncselekményt követett el és megszökött a  nagybecskereki börtönből. A belügyminiszter azt is közölte, hogy a szökevény 16 álnevet használt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.