Csendes sétával emlékeznek Pesten is a francia diáklányra

Ophélie Bretnacher családja és barátai több mint egy hónappal a lány eltűnése után szimbolikus találkozót szerveznek, ismét e megoldatlan esetre irányítva a figyelmet.

Míg a keresést támogató franciák vasárnap délután a párizsi Mars mezőről a magyar nagykövetségre sétálnak, ugyanebben az időben, három órakor a budapesti szimpatizánsok is elindulnak. A találkozó helyszíne a Dohány utcai Portside de Cuba, az a szórakozóhely, ahonnan Ophélie december 4-én hajnalban elindult, a menet pedig a Lánchíd pesti hídfőjéhez érkezik, ahol a lánynak nyoma veszett. A szervezők tehát január 11-én háromnegyed háromtól várják azokat, akik támogatásukat és aggodalmukat szeretnék kifejezni.

Mint arról előző cikkünkben beszámoltunk, a BRFK a tanúk kihallgatása során nem kapott bűncselekményre utaló információt, a nyomozás azonban eddig nem vezetett konkrét eredményre. Az újonnan közölt vélemények a lány kiegyensúlyozatlan állapotát, illetve az este során fogyasztott alkohol mennyiségét emelték ki. A civil kutatást szolgáló közösség eközben létrehozta a három nyelven elérhető www.opheliebretnacher.com oldalt, mely a már működő fórumok és a legfrissebb hírek gyűjtőhelye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.