Csempészraktár a tompai fogadóban? - találgatások a hármas gyilkosság után

A helyi képviselő-testület többféle módon támogatja a tompai hármasgyilkosság áldozatainak a családját. A kisvárosban határon túli elkövetőkre gyanakodnak, olyanokra, akik többször is jártak K. József birtokán. Az áldozatokat szerdán temetik el.

Négyszázezer forint visszatérítendő támogatást szavazott meg a tompai képviselő-testület a múlt heti hármas gyilkosság áldozatainak a temetési költségeire. Ezen kívül a két félárván maradt kiskorú gyermeknek, valamint az édesapjuk részére egy bérlakást biztosít az önkormányzat, amíg a hagyatéki ügyek be nem fejeződnek. A tompai Segítség Alapítvány húszezer forint utal ki a gyerekek tanulmányi költségeire. Belágyi Mihály, Tompa polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a család tegnap jelezte, hogy nem tart igényt a temetési támogatásra, de a többi felajánlott segítséget elfogadták.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, a múlt szerdán, a kora délutáni órákban Tompa külterületén, egy határszéli lovastanyaként üzemelő fogadóban ismeretlenek agyonverték a birtok hatvanöt éves tulajdonosát, K. Józsefet, a hatvankét éves feleségét, valamint a negyvenegy éves lányukat. A tettesek elvitték a nyugdíjas férfi tízéves Mercédes típusú személygépkocsiját, amely ellen nemzetközi körözést adtak ki.

A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöl részleteket a bűncselekménnyel kapcsolatban, így kérdésünkre válaszolva azt sem erősítették meg, hogy a tompai Sárga Csikó csárdában a bűntett elkövetése előtt, a déli órákban megfordult három gyanúsan viselkedő férfi, akiket rögzített is az üzlet kamerája, s néhány óra múlva többen látták nagy sebességgel átszáguldani a városon K. József Mercédesét.

A helybéliek vélekedése szerint az elkövetők a határon túlról érkezhettek, de nem leszámolás, hanem rablógyilkosság áll a háttérben. Érveik szerint K. József súlyos, mozgását korlátozó betegsége miatt visszavonultan élt, évekkel ez előtt felszámolta a gazdaságát és gyakorlatilag a birtokon épült panzió sem üzemelt. Vannak viszont más találgatások is a brutális gyilkossággal kapcsolatban a helyiek körében. Így például az: anyagi gondjaik miatt a család arra kényszerült, hogy a birtok melléképületeiben csempészáruknak adjon helyet, s ezeket a cikeket később az orgazdák szállítottak tovább.

A gyilkosság három áldozatát szerdán délután két órakor helyezik örök nyugalomra a kelebiai temetőben.

 

A gyilkosság helyszíne
Tompa, 2009. november 5. Egy macska ül a nyomokat jelző táblák előtt, egy Tompához közeli tanya istállójánál. Hármasgyilkosság történt Tompán, ahol egy 65 éves férfit találtak vérbe fagyva, majd a tanyához tartozó istállóban egy személyautó csomagtartójban bukkantak rá 63 éves megölt feleségére és 41 éves lányára. Meg nem erősített információk szerint a férfit agyonverték, a két nőt pedig leszúrták. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.