Csehországban a H1N1 - a pilóta New York-ból érkezett haza

Csehországban regisztrálták a H1N1 influenzavírus okozta első megbetegedést - jelentette be hétfőn az egészségügyi minisztérium az állami tévé híradása szerint.

Michael Vít, Csehország főtisztiorvosa szerint a betegséget egy 29 éves fiatalembernél mutatták ki. Az illető a Cseh Légitársaság (CSA) pilótája, New Yorkból érkezett vissza Csehországba, s állapota nem súlyos - közölte a tisztiorvos. 

A pilóta jelenleg házi karanténban van, hasonlóan ahhoz a kilenc emberhez, akikkel a gépen személyes kapcsolatba került. Ők a pilóta rokonai, illetve a repülőgép személyzete. Az utasokkal a pilóta nem került közvetlen kapcsolatba.
A fiatalembernek légzési zavarai támadtak, s miután ilyen problémái korábban nem voltak, orvoshoz fordult, aki úgynevezett sertésinfluenzát mutatott ki nála. "A betegséget két vizsgálat is kimutatta" - nyilatkozta Eva Jurinová, a prágai Motol kórház szóvivője.

Az országban eddig 101 személyt vizsgáltak meg azzal a gyanúval az új vírus betegítette meg őket, de ez az első eset, hogy a gyanú beigazolódott. Öt személy vizsgálati eredménye még nem ismert. Ketten közülük kórházban várják az eredményt.

A pilóta Nem Yorkból való visszatérése után egy napig járt-kelt szabadon, mígnem problémái miatt felkereste a kórházat. Michael Vít szerint a pilóta egy hét alatt felgyógyul.

Az új típusú influenza eddig összesen több mint 11 ezer embert betegített meg világszerte, közülük 86-an belehaltak a fertőzésbe.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.