Csatába hív a Negyedik Köztársaság

Harcmezővé változik szombaton a Clark Ádám tér. De vér helyett toll hullik majd. Párnákból.

Április 3-án, szombaton Nemzetközi Párnacsata Nap lesz világszerte több mint 100 város terein: New York-tól Budapesten át a ghánai Accráig, Sao Paulo-tól Barcelonán át Szombathelyig egyaránt csatáznak azok, akik szerint a közterek nem pusztán közlekedésre vannak.

Párnacsata 2008-ban Budapaten, az Erzsébet téren
Párnacsata Budapaten, az Erzsébet téren

A párnacsata célja az, hogy egy bárki számára nyitott, ingyenes közösségi akcióval vigyen életet a városok szürke tereire. Négy egyszerű szabálya van. Először is hozz magaddal párnát! Másodszor: csak párnás embert üss. Szemlélődő turisták ütelgelése tilos. Saját érdekedben fedd le a szemüvegedet. Ja és még egy: a csata addig tart, ameddig tart.

A résztvevő magyar városokban ugyanabban a pillanatban, délután négykor kezdődik a csata. A budapesti helyszín a Clark Ádám tér. A magyarországi szervezést a 4K! - Negyedik Köztársaság koordinálja.

Az első budapesti párnacsatát 2005 őszén rendezték meg néhány perces flash mobként a Nyugati pályaudvarnál. A 2008-as Deák téri csata már két és fél órás küzdelem volt több száz fiatal részvételével, csakúgy, mint az egy évvel később a Vigadó előtt, a Duna-korzón tartott Párnacsata Nap.

Az idei a harmadik Nemzetközi Párnacsata Nap, az elsőt 2008-ban kezdeményezte a városi közösségi akciókat szervező csoportok nemzetközi hálózata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.