Csárdásokat vádol csalással a NAV

Egy kecskeméti férfi éveken át strómanok nevén lévő cégekkel működtetett csárdákat és pizzériát adó- és járulékfizetés nélkül. Az ügyben 12 társával együtt költségvetési csalás és közokirat-hamisítás miatt kell felelnie.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi igazgatóságának közleménye szerint a 47 éves férfi Kecskeméten egy csárdát és egy pizzériát, Budapesten pedig egy csárdát irányított édesanyja és kecskeméti társa segítségével. A gyanú szerint az üzemeltetéshez strómanok nevén lévő cégeket használtak fel.

Ezek a gazdasági társaságok ugyan benyújtottak bevallásokat, hogy a valós működés látszatát keltsék, de sem a bevallott adókat, sem a 200 alkalmazott utáni járulékot nem fizették be az államkasszába. Mivel a cégek vagyonnal nem rendelkeztek, így a tartozás végrehajtása sem vezetett eredményre.

A tájékoztatás szerint, ha az aktuálisan használt cég nagyobb köztartozást halmozott fel, máris egy újabb társaságot vontak be a működtetésbe, és így tovább növelték a köztartozásokat. Ennek a folyamatnak vetettek véget a pénzügyi nyomozók 2013 őszén, amikor egy időpontban 20 helyszínen tartottak házkutatásokat, majd a férfit és két társát őrizetbe vették.

A nyomozás adatai szerint a fiktív cégeknek bérbe adott csárdákat és pizzériát valójában mindvégig a férfi irányította. Célja az volt, hogy a vendéglátásból befolyó bevételhez adók és járulékok fizetése nélkül jusson hozzá.

A pénzügyi nyomozók a költségvetést ért csaknem 260 millió forintos kár megtérülése érdekében két csárdát és további ingatlanokat, valamint készpénzt zároltak több mint 400 millió forint értékben.

A férfivel és 12 társával szemben üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, illetve közokirat-hamisítás miatt javasol vádemelést a NAV.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.