Csak fojtogatva ment a szex - bíróság előtt a battonyai rém

Két nőt megfojtott, egy harmadikat pedig megerőszakolni készült az a férfi, akinek ügyében csütörtökön kezdődött meg a tárgyalás Gyulán. A 46 éves vádlott mindent beismert, és nem áll fenn olyan elmezavar, ami miatt tette következményeit ne ismerte volna fel.

A férfi a Gyulai Törvényszék előtt balesetnek nevezte a 2010 júliusában elkövetett gyilkosságot. "Máskor is szeretkeztünk úgy, hogy közben hátulról a nyakát szorítottam, ezt ő is engedte. Csak szexuális kapcsolat volt közöttünk, semmi más. Előfordult, hogy hetente találkoztunk, s volt, hogy durvábban csináltam vele, mert engem az hozott izgalomba " – mondta a vádlott a 21 éves áldozatról.

T. István ezután részletesen elmesélte azt is, hogyan ásta el az áldozat holttestét házuk hátsó udvarában.A férfi azt mondta, azért tüntette el a holttestet, mert nem akart újra rács mögé kerülni, ugyanis évekkel azelőtt már meggyilkolt egy másik nőt, ott is szexuális indíttatás vezette, áldozatát szintén megfojtotta. 2006-ban szabadult – adta hírül a beol.hu.

A 46 éves férfinak két asszonytól három felnőtt gyermeke van, a gyilkosság elkövetésekor mozgássérült nejével élt együtt, akitől korábban elvált. A vádirat szerint a nő is tudott arról, hogy párja másokkal is kapcsolatot tart fent, így például az áldozattal is, akivel rendszeresen, anyagi ellenszolgáltatásért közösült.

Erre a gyilkosságra végül egy sikertelen nemi erőszak miatt derült fény. 2010. augusztus 25-én a vádlott a munkahelyén, egy pulykatelep előtt meglátott egy fiatal lányt, akit betuszkolt egy ólba, aztán a földre teperte. A lány rémült sikítozását meghallotta egy arra járó férfi és a lánya, bementek a telepre, T. István ekkor engedte el addigra már megkötözött áldozatát.

Az ügyész megkérdezte a vádlottól, mi lett volna, ha nem zavarják meg őket, erre a férfi elmondta, valószínűleg közösült volna a lánnyal és utána elengedte volna.

"Megmondom őszintén kicsit meg voltam ijedve, olyan riasztó volt a tekintete. Amikor beléptünk az ólba az összekötözött lányon térdepelt. Hirtelen felugrott, azt kérdezte, hogyan tudná ezt jóvátenni? Engem meg arra kért, ne szóljak arról senkinek, amit ott láttam. Én persze már az utcán hívtam a rendőröket" – sorolta a történéseket az a férfi, aki tizenéves lányával együtt meghallotta a sértett segélykiáltásait, és meghiúsította a súlyosabb bűncselekményt.

Dr. Mázor Róbert bíró a megtámadott lányt is kihallgatta csütörtökön, de a sértett személyiségi jogaira tekintettel ezt zárt ajtók mögött tette. A lány elmondta, nagyon megviselték a történtek, azóta már nem él Battonyán, de valahányszor a bűncselekmény helyszínének közelében jár, még a fejét is elfordítja.

Az ügyészség T. Istvánt aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberöléssel, erőszakos közösülés kísérletével és emberölés előkészületével vádolja.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.