Felizgatják a női bőrdzsekik, erre hivatkozott a tolvaj

17 hónapra ítélte a bíróság azt az osztrák tolvajt, aki kizárólag női bőrkabátokra specializálódott. 

A 21 éves férfit júniusban kapták el, amikor egy brgenzi iskolából próbált meglovasítani egy ruhadarabot. A kihallgatásnál aztán bevallotta, hogy nem ez volt az első eset. 

A férfi egyáltalán nem tagadta a bűnösségét, azonban egy személyiségzavarral indokolta a bűncselekményt. Állítása szerint szexuálisan felizgatják a női bőrdzsekik.

A feldkirch-i tartományi bíróság kedden 17 hónap börtönbüntetésre ítélte, ebből 12 hónapot felfüggesztve, mivel az előzetesben már letöltött öt hónapot. Azzal a feltétellel bocsátották szabadlábra, hogy részt vesz egy terápiás kezelésen.

Az osztrák férfi 2013 májusa óta 19 öltözőbe és 12 autóba tört be hogy bőrkabátot szerezzen. A vizsgálat szerint összesen 40-50 darabot zsákmányolt. Iskolákban is garázdálkodott, sőt két fiatal lányról séta közben, az utcán kapta le a kabátot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.